Május 21-n délelőtt örömteli eseményre gyülekeztek a Szent István téren. Sok-sok magyarországi város és település után Tótkomlós is csatlakozott ahhoz a jótékonysági akcióhoz, melynek során kupakgyűjtő szív ünnepélyes átadására került sor. Somogyi Lászlóné és családja kezdeményezésére és felajánlásával a KOMLÓSGUMI tulajdonosa, Kun János készítette el a most átadott gyűjtő szívet. Az ebben összegyűlt kupakokból befolyó összeget rászoruló családok megsegítésére, illetve beteg gyerekek gyógykezelésére fordítják. Somogyiné Erika ünnepi szavai után Zsura Zoltán János polgármester mondott köszönetet a komlósi lakosok nevében a felajánlásért. Erikáék ezen kívül számtalan jótékonysági akcióban részt vesznek, így szeretettel várják a megunt plüss játékokat is, a Dózsa utcán található Komlós Turiban, amiket szintén beteg gyerekek számára, gyerekkórházaknak ajánlanak fel.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.