2021. június 01. 08:56 - Lóczi Dóra

Kutyatulajdonosok figyelmébe

Dr. Kormányos László jegyző tájékoztatja az olvasókat az egyes ebtartási szabályokról.

blog_2021_05_1.jpg

A tavasz érkeztével a kutyatartók is örülnek, hiszen lehet sétálni a kis kedvencekkel. Mire kell közben figyelni?

Nagyon örvendetes tény, hogy a közelmúltban megvalósult a Tótkomlós Kerékpárforgalmi Hálózatának Fejlesztése elnevezésű projekt. A pályázat elnyerésének kezdete óta 5 év eltelt, és most jutottunk abba az örvendetes szakaszba, hogy birtokba vehették a közlekedők az új kerékpárutunkat, amely a Széchenyi és a Kossuth utcán fut végig, gyakorlatilag átszeli településünket. Az új helyzettel a veszélyes szituációk száma illetőleg veszélye is megnövekedett. Nevezetesen nagyon kell figyelni, nem csak a kutyával közlekedőknek, hanem egyébként a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak is arra, hogy be kell tartani a közlekedési szabályokat, különösen azokon a helyeken, ahol a kerékpárút a gyalogjárdától nincs fizikálisan elkülönítve. Aki kutyával közlekedik a kerékpárúton, különösen oda kell figyelnie azokra a dolgokra, hogy ilyenkor gyakorlatilag egy fokozott veszéllyel járó tevékenység is megvalósul, nevezetesen, hogy ha az általa sétáltatott kutya bárkinek kárt okoz, akkor az eb gazdája köteles helyt állni. Ez nem csak polgárjogi felelősséget jelenthet, hanem adott esetben büntetőjogit is. Tehát, ha például egy kerékpáros a kutya magatartása miatt sérülést szenved, akkor itt bizony büntetőjogi felelősség is várható. Bár az új nyomvonalon a kerékpárosoknak és gyalogosoknak elsőbbsége van, viszont a szituáció új még a gépjármű vezetők számára is, ezért tisztelettel kérem a lakosságot, hogy fokozott körültekintéssel közlekedjenek az új kerékpárutunkon. Ezen kívül, nagyobb városokban már sajnos közismert tényként kezelendő a zöld területeken elhagyott kutya ürülék, amelyre kifejezetten szeretném felhívni a figyelmet, hogy az állatvédelmi törvény alapján is, mindenki köteles az általa birtokolt eb után a köztisztasági szabályokat betartani. De a szabálysértési törvénynek is van olyan alakzata, hogy aki az általa sétáltatott eb ürülékét nem szedi össze, az gyakorlatilag köztisztasági szabálysértést követ el. Ez amellett, hogy a településképet illetőleg a lakók komfortérzetét is negatívan befolyásolja, 5000-től - 150.000,- Ft-ig terjedő szabálysértési bírsággal is sújtható, amelyet adott esetben, ha nem történik megfizetés, elzárásra illetőleg közérdekű munkára is át kell, hogy váltsák. Szeretném még megemlíteni, hogy a veszélyeztetés kutyával szabálysértés is megvalósulhat, abban az esetben, hogy ha valaki a felügyeletére bízott ebet kóborolni hagyja, vagy adott esetben olyan tilalmazott helyre viszi, amely a törvény alapján nem megengedett. Ilyen lehet akár egy játszótér vagy természetvédelmi terület is. Szintén szeretném felhívni a figyelmet, hogy településünkön táblák lesznek elhelyezve, amelyek a
kutyaürülék összeszedésének kötelezettségére hívják fel a figyelmet. Itt nem kell nagy dolgokra gondolni. Nem kell mindenkinek „egységcsomagot” hordania magával, elég egy nejlon zacskó, amiben higiénikusan el tudja helyezni a hulladéktárolóban, és így a kötelezettségét teljesítette.

Említette, hogy a kutya tulajdonosának kell arról gondoskodnia, hogy a kutya ne kóboroljon. Ha esetleg mégis elszabadul, akkor mi a teendő? Illetve, mit kell tennie azoknak a lakosoknak, akiknek ilyen panaszaik vannak, hogy többször okoz kellemetlenséget csavargó kutya?

A kutyatulajdonosok alapvető kötelezettsége az, hogy a kutya transponderrel legyen ellátva. Azt gondolom, hogy településünkön az eb állomány jó része ezzel rendelkezik. Két esetet szükséges elkülöníteni. Amikor valaki tudatosan, vagy hanyag gondatlanságból hagyja kóborolni az ebet, ami nagyon elítélendő, de előfordulhat sajnos olyan eset is, amikor a kutya kiszökik, ezáltal a gazdának sok kellemetlenséget okozva. Mi minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a tudatos kóborolni hagyást ne tegyük jellemzővé a településen. Amikor valaki ilyet tapasztal, akkor a hivatalunkkal legyenek szívesek felvenni a kapcsolatot, hiszen van szerződésünk egy battonyai gyepmesterrel, akinek feladata, ezen kutyák begyűjtése. Itt természetesen nem az az elsődleges cél, hogy ezeket a kutyákat begyűjtsük, és utána akár elaltatással, vagy egyéb módon a gazdájától megfosszuk az ebet, hanem itt is megfelelő karantén szabályok érvényesülnek. Az az elsődleges érdek, hogy a tulajdonosa jelentkezzen a kutyáért. Nagyon fontos kiemelnem, hogy a szabálysértési törvény alapján van egy úgynevezett szabálysértés kutyával tényállás, amely szintén az előbb említett összegek mértékében szankcionálható, tehát nagyon kell ügyelni arra, hogy ha valaki veszélyes ebet tart, és közterületen sétáltatja, akkor az csak pórázzal, szájkosárral történhet. Tehát mindenkinek tisztelettel felhívnám a figyelmét a jogkövető magatartásra, gondoskodjunk az állatvédelmi törvény alapján nem csak kutyánkról, hanem egyéb állatunkról is úgy, ahogy azt az emberség, és a jó gazda gondossága megkívánja. Úgy gondolom, hogy ez nem csak a gazda érdeke, hanem településünket is sokkal élhetőbbé teszi.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://komlosmedia.blog.hu/api/trackback/id/tr7016578694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása