A bölcsőde a vírushelyzet alatt is működött, és fogadta a legkisebbeket. Hajduk Lászlóné intézményvezetővel beszélgettünk.
Hogy sikerült megoldani a pandémia legnehezebb időszakát itt a bölcsődében?
A szigorú járványvédelmi szabályok a pandémia időszakában a szülők fegyelmezettségével nem volt probléma. Mind a szülők, mind a dolgozók betartották az előírt szabályokat. Előzetesen széleskörű tájékoztatást kaptak az újonnan behozott intézkedésekről. A veszélyhelyzet még mindig tart, így a szülők továbbra sem jöhetnek be az intézménybe. Ez alól kivételt képeznek a beszoktatós gyerekek szülei, hiszen őket nem választjuk el egymástól. Itt szeretném megköszönni a szülők hozzáállását, hiszen megértően fogadták a szigorú szabályokat.
Milyen jelenleg a bölcsőde kihasználtsága?
Az elmúlt egy évben nem volt 100%-os a bölcsődei kihasználtságunk. Jelen pillanatban is van három szabad helyünk. Nem tudom pontosan, hogy ennek mi lehet az oka. Sejtésem szerint a pandémia, illetve az, hogy évek óta csökkenő tendenciát mutat a születések száma Tótkomlóson.
Milyen fejlesztések voltak az utóbbi időben, és milyen tervek vannak a jövőben?
A tavalyi évben sikerült a négy csoportszobánkat belső játékokkal bővíteni, illetve konyhai eszközöket is beszereztünk. A nyertes pályázatunkban a konyhai felszerelés szűkös volt, így bővítenünk kellett. A következő célunk a kültéri játékok bővítése.
A gyerekek számára nagyon fontos a szép és szeretetteljes környezet, és nagyon szép dekorációkat láthatunk itt a bölcsiben.
A dekorációt a dolgozók készítik, illetve a gyerekek munkáival díszítjük a falakat. Az anyák napi ünnepségünk is elmaradt sajnos, ahogy szinte minden más rendezvényünk is. Csak zártkörűen, a gyerekekkel tudtunk ünnepelni.
Nagyon üde színfolt volt, hogy a bölcsisek részt vettek a tánckihívásban, és a kollektíva együtt táncolt a picik legnagyobb örömére.
Igen, úgy gondoltam, hogy a szürke hétköznapokból szeretném egy kicsit kizökkenteni a dolgozókat. Partnerek voltak ebben, aminek nagyon-nagyon örültem, és a gyerekek is nagyon élvezték minden pillanatát. Sok időt és
munkát fektettünk bele, de meglett az eredménye, úgyhogy ezúton is köszönöm szépen a dolgozóknak!
A bölcsődében is hamarosan itt a ballagás. Hány gyermek megy óvodába az idén?
Az idén 22 gyermek megy óvodába. Nagyon tervezzük, hogy a ballagást szabad téren tartjuk meg, reméljük sikerül. Itt is üzenem minden kisgyermekes szülőnek, hogy a bölcsőde szeretettel várja őket!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.