2021. április 15. 08:50 - Lóczi Dóra

Projektzáró rajzverseny

Sokan felfigyeltek már az egykori papírbolt kirakatára, melyben a kerékpáros rajzversenyre beérkezett munkák láthatók. Az általános iskolások rajzait korcsoportok szerint értékelte a zsűri.

blog_2021_04_03_1.jpg

Sok általános iskolás tanuló kapcsolódott be most is a rajzversenybe. Mi volt ennek a témája, illetve hogy sikerült a gyerekeknek megragadni a témát?

Tótkomlós Város Önkormányzata a „Tótkomlós kerékpárforgalmi hálózatának fejlesztése” című projekt kapcsán egy rajzversenyt hirdetett meg, aminek szerencsére nagy sikere volt, hiszen 105 db rajz érkezett. Négy korosztályban hirdettünk versenyt a gyerekek részére. Mind a Jankó János Általános Iskola, mind a Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola részéről érkeztek rajzok, amelyeken a gyerekek megmutathatták mennyire szeretik a kerékpározást. Nagyon szép pályamunkák érkeztek, amelyek megtekinthetők a régi papírbolt kirakatában. Úgy gondolom, hogy nagyon sikeres volt ez a pályázat. Terveink szerint április 23-án, a Város Napján fogjuk a nyerteseket jutalmazni.

Megtörtént már a zsűrizés is, megszülettek az eredmények. Mondjuk el a díjazottakat!


Korosztályonként történt a zsűrizés, 1-2. osztályos kategóriában 1. helyezett lett Deák-Fogarasi Csenge 2. osztályos tanuló, 2. helyezett lett Szelei Csenge, 2. osztályos tanuló, 3. helyezett lett Hajdú Máté 1. osztályos tanuló.

A 3-4. osztályos kategóriában 1. helyezett Hajdú Boglárka 4. osztályos tanuló, 2.
helyezett lett Dömény Olívia 4. osztályos tanuló, 3. helyezett lett Lukács Zselyke
3. osztályos tanuló és Liszkai Zsófia 4. osztályos tanuló.

Az 5-6. osztályos kategóriában 1. helyezést ért el Hajdú Bence 5. osztályos
tanuló, 2. helyezett lett Lestyán Szilvia 6. osztályos tanuló, 3. helyezett lett
Nagy Csaba, és Majoros Vince 5. osztályos tanulók.

A 7-8. osztályos kategória 1. helyezettje Krátky Emese 7. osztályos tanuló, 2.
helyezett Lestyán Linda 7. osztályos tanuló és 3. helyezett Szpisák András 7.
osztályos tanuló lett. Szívből gratulálunk minden résztvevőnek!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://komlosmedia.blog.hu/api/trackback/id/tr4816501742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása