2021. június 03. 15:35 - Lóczi Dóra

Új üzem a városban

Az egykori KTSZ épületében jártunk, ahol Varga Attila műhelyét tekintettük meg. A város határában található épületegyüttes nagy része elhagyatott, csak néhány kis üzem működik jelenleg. Egy ilyenben tettünk látogatást, melynek falai közt olyan modern technológia működik, melyet az arra járók kívülről nem is feltételeznek. Varga Attila néhány évvel ezelőtt költözött vissza Németországból, és magával hozta a gépeit, eszközeit és a nagy precizitást, hozzáértést igénylő technológiát. Ahogy ő maga mondta, csak azért csinálja, mert szereti.

blog_2021_05_4.jpg

Igazán különleges műhelybe kerültünk, hiszen nem is gondolnánk, hogy itt egy csúcstechnika dolgozik. Milyen műhelyben vagyunk?

Egy fémmegmunkáló marós műhelyben vagyunk, ahol CNC gépeken különböző gépipari vagy motorsport alkatrészeket gyártok.

Hogy került Ön ide Tótkomlósra?

Édesanyám tótkomlósi származású, így a fiatalságom nagy részét itt töltöttem Tótkomlóson. Futballoztam is és dolgoztam is itt.

Aztán volt egy igen nagy vargabetű, hiszen Németországba került!

Igen, 33 évig voltam Németországban, majd úgy döntöttem, hazajövök a gépeimmel és a két lovammal együtt.

Mindennek alapját ott teremtette meg. Mivel foglalkozik alapvetően?

Amit marni lehet. Mindenféle nem forgásszimmetrikus munkadarabot.

Előtte mással is foglalkozott. Hogyan vezetett idáig az útja, hogy ilyen magas szinten foglalkozzon ezzel?

Hegesztőként kezdtem. A szakközépiskola elvégzése után két évre az akkori NDK-ba kerültem, mint esztergályos majd miután hazajöttem, több helyen is dolgoztam. Orosházán a KAZÉP-nél és itt Tótkomlóson a Viharsarok Tsz-ben.

A szakmai fejlődés pedig Németországban történt.

Igen, a speciális marási technikákat Németországban tanultam.

Hogy zajlik maga a munkamenet? Teljesen számítógépről vezérelt munkáról van szó?

Úgy zajlik, hogy megkapok egy modellt, vagy ha csak rajzot kapok, akkor magam készítem el a 3 dimenziós modellt. Az alapján megcsinálom a számítógépes programot, amit utána átküldök a gépre.

Mi a különbség az esztergálás és a marás folyamata között?

Esztergálásnál az anyag forog, marásnál pedig a szerszám. Ezért lehet esztergálással csak forgásszimmetrikus munkadarabokat készíteni.

Milyen megrendelések érkeznek Önhöz? Miket készítenek elsősorban?

98%-ban Németországba dolgozom. Elsősorban gépipari alkatrészeket és motorsport alkatrészeket készítek. Én sem tudom, hogy mik ezek, és hová kerülnek, nekem csak le kell gyártanom, amit megrendelnek.

Alapanyagot tekintve, mit tud megmunkálni?

Mindenféle fémet, 1600 Nm húzószilárdságig, és műanyagot, alumíniumot, stb.

Hogy történik maga a művelet, mennyi időt vesz igénybe?

A tiszta maró idő természetesen sokkal gyorsabb az automatizálásnak köszönhetően, hiszen ezekkel az 5 tengelyes gépekkel már térben lehet dolgozni. Az asztalt tudom forgatni és dönteni is, így azt, amit eddig 4-5 befogással lehetett elkészíteni, azt most egy befogással elkészíti a gép.

Mennyire érdeklődnek a fiatalok a szakma iránt? Lesz utánpótlás?

Én örülnék neki, és jó is lenne, ha találnék egy olyan fiatalembert, aki érdeklődik a szakma iránt, és majd egyszer átvenné tőlem. De egyelőre még nagyon rövid idő telt el, sokan még arról sem tudnak, hogy én egyáltalán itt
vagyok.

Vannak esetleg további tervei a műhely fejlesztését illetően?

Őszintén szólva nem tervezem tovább fejleszteni. Mostanában túlságosan bizonytalan a helyzet, a pandémia is befolyásolta a megrendeléseket, és a mostani gépek nagyon nagy értéket képviselnek, ezért egyelőre semmiképpen nem tervezek további fejlesztéseket.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://komlosmedia.blog.hu/api/trackback/id/tr5216580978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása