2021. június 15. 14:17 - Lóczi Dóra

Új vezetés a közalapítvány élén

A városi önkormányzat közalapítványa vezetőségének megbízatása lejárt, ezért új elnök, kuratóriumi tagok és felügyelő bizottsági tagok megválasztása vált szükségessé. Az alapító nevében a jelenlegi helyzetre való tekintettel Tótkomlós város polgármestere, Zsura Zoltán János választotta meg elnöknek Szegedi Erikát, valamint a többi vezetőségi tagot. Az újonnan megválasztott elnököt kértük, mutassa be az új tagokat, illetve a közalapítvány tevékenységi körét.

blog_2021_06_2_1.jpg
Tótkomlós Város Közalapítványának kuratóriuma felállt, illetve a felügyelő bizottság is. Kik alkotják most?

A kuratóriumi tagságot Mihály Rita, Tóthné Szilvási Krisztina, Malya Lilla és Horváth Zoltánné. A felügyelő bizottságot pedig Szabó Szilvási Mónika, Halászné Dani Edit és Motyovszkiné Udvaros Ida.

Ha esetleg valaki nem ismerné a közalapítvány tevékenységi körét, mik tartoznak bele?

A Tótkomlós Városért Közalapítványt 2011-ben hozta létre az akkori képviselőtestület azzal a céllal, hogy egy későbbi pályázat kapcsán a Szent István téren felállításra kerülhessen a Szent István szobor. Ez került első körben az alapítvány tulajdonába. Később a ligeti játszótér felállításában vett részt, és 2014-ben, amikor Keszeli Beáta a városnak adományozta a Mária szobrot, akkor az is az alapítvány tulajdonába került.

Az alapítvány milyen további célokat tűzött ki magának? Mi az, amit előtérbe szeretne helyezni tevékenysége során?

Az elmúlt években nem nagyon volt lehetőség arra, hogy a közalapítvány aktívan tevékenykedjen, hiszen a pandémia ennek gátat szabott. De nagyon sok ötletünk van, szeretnénk újabb tartalommal és célokkal megtölteni azt a munkát, ami ezután ránk vár. Szeretnénk a város életét egy kicsit színesíteni, a társszervezetekkel együttműködve olyan rendezvényeket, programokat szeretnénk szervezni, ahol megtalálja a szórakozását a város apraja és nagyja is.

Gondolom, hogy továbbra is támogatjátok a különböző rendezvények lebonyolítását, illetve szorosan együttműködtök az önkormányzattal, hiszen a közalapítvány tulajdonában sátrak és padok is vannak, tehát olyan eszközök, melyek a rendezvények során nélkülözhetetlenek.

Ez így van! Alapvető, hogy bármilyen rendezvény lesz, természetesen az alapítvány tulajdonában lévő eszközöket a rendelkezésére bocsátjuk azoknak, akinek erre szükségük van.

Nagyon fontos, hogy az adódó pályázati lehetőségeket is kihasználjátok!

Igen, folyamatosan figyeljük a pályázatokat. Nem minden pályázatban vehetünk sajnos részt, hiszen vannak olyan pályázatok, ahol a közalapítványok eleve ki vannak zárva, de mivel együtt tudunk működni a többi szervezettel, ezért ha mi éppen nem is tudjuk megpályázni az adott lehetőséget, akkor kölcsönösen segítjük egymást ebben.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://komlosmedia.blog.hu/api/trackback/id/tr5016594320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása