2021. március 19. 08:32 - Lóczi Dóra

Jó ütemben zajlik városunkban a koronavírus elleni védőoltás beadása

Dr. Füzi Imre háziorvosnál jártunk, akivel a koronavírus elleni védőoltásokról beszélgettünk, különös tekintettel a városunk lakosságát érintő aktualitásokra.

blog_11_01_1.jpg

Ismét az orvosi rendelőben találkozunk, hiszen egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Megkezdődött, sőt már javában zajlik Tótkomlóson az oltás.

Örömmel tájékoztatom a lakosságot, hogy Tótkomlóson a lakosság 10%-át meghaladó oltakozási szám már megvalósult. Ez azt jelenti, hogy praxisonként körülbelül 200-250 beteget oltottunk be. Jó az oltakozási kedv, ha lehet így fogalmazni, a betegek elfogadták a vakcinákat. Jelenleg ötféle vakcina van Magyarországon használatban, mi ebből néggyel oltunk. Mindegyiket vállalják a betegek. Időnként egyik-másik népszerűbb, de egy kis kommunikáció után mindenki meggyőzhető, hogy a legjobb vakcina az, ami éppen kéznél van, mert a védelmet most azonnal tudjuk biztosítani, és nem hetek múlva. A betegeket leginkább telefonon szoktuk felkeresni, tekintettel arra, hogy egyelőre a 60 év fölötti korosztályt oltottuk zömmel, ezért az e-mailben való megkeresést nem forszíroztuk. De azt hiszem a továbbiakban is inkább a telefonos megkeresés mellett maradunk, hiszen az személyesebb és gördülékenyebb, és a feltett kérdésekre is könnyebben tudunk válaszolni. Ezzel párhuzamosan az AstraZeneca készítménnyel a tömeges oltások az oltópontokon zajlanak a 18-59 év közötti korosztályban. Ők sms-ben kapnak értesítést, és a tótkomlósi lakosok minden bizonnyal az orosházi oltópontra kapnak meghívót. Ugyanezzel a készítménnyel a 60 év feletti korosztály oltása zajlik nálunk, háziorvosoknál. Jelenleg ez a gyakorlat, bár a helyzet folyamatosan változik. Minden reggel e- mail formájában kapunk egy új eljárásrendet, amiben közlik velünk, hogy milyen vakcinát kapunk, kiket kell behívnunk oltásra a listáról, amit hetente frissítenek központilag. Délután 4 órakor pedig kapunk egy telefonhívást, amiben megerősítik az e-mail tartalmát, vagy esetleg még hozzáadnak plusz teendőket. Amit egyik nap tudunk mondani a betegeknek, az szinte csak arra a napra vonatkozik, a következő nap már lehet, hogy új hír jön. Ez a központi beszerzés ad hoc jellege miatt van így. Az oltásokat általában rendelési idő előtt, vagy után szoktuk beiktatni, ezért nagyon kérem a betegeket, hogy aki oltakozni jön, az a járványügyi szabályokat továbbra is tartsa be, maszk mindenképpen legyen rajta, a 2 méteres távolságot tartsa be, és a váróterembe beérkezve a kezét fertőtlenítse, mert ezek a felszabadultság perceiben néha elmaradtak tapasztalataink szerint. Azok a betegek, akik időpontot kapnak, örömmel jönnek, és elfeledkeznek róla, hogy a cél az éppen az, hogy ne legyenek betegek. Azt tudni kell, hogy a védőoltás beadása után még 3 hét kell a körülbelül 80%-os védettség eléréséhez. Nem beszélve arról, hogy az első oltás beadását követően, legyen az bármilyen vakcina, van egy hét, amikor jó lenne, ha lehetőség szerint pihengetnének otthon. Ez azért fontos, mert ha egy másfajta vírussal megfertőződnek erre az oltásra, akkor az, bizony okozhat problémát.

Mi mondható el az oltást követő reakciókról az eddigi tapasztalatok alapján?

Oltási reakciókból általában enyhék szoktak jelentkezni, oltóanyagtól függetlenül. Főként helyi tünetek, izomfájdalom a vállban, ami az oltást követő nap szokott inkább intenzívebb lenni, a hőemelkedés, láz ritkább.
Fáradtságérzés, fejfájás is lehet, amiből a fejfájás az, ami dominálóbb szokott lenni, ez általában 16 órával az oltást követően jelentkezik, mert az immunrendszer válasza körülbelül ekkor indul el. Egy-két esetben tapasztaltunk influenza-szerű tüneteket, amikor száraz köhögés, vagy nátha is társult ezekhez a panaszokhoz. Ezek a tünetek jellemzően két napig tartanak, és maguktól elmúlnak. Tanácsos ilyenkor szokványos láz- és fájdalomcsillapítót bevenni a panaszok enyhítésére. Mindig elmondom a betegeknek, amikor felhívnak telefonon, hogy ez jót jelent, hiszen hatásos a vakcina, beindult a védekező rendszer, és minden bizonnyal a második oltásnál már nem lesz ilyen probléma.

Az oltásra várók részéről gyakori kérdés, hogy ki határozza meg, hogy milyen oltóanyagot fog kapni, illetve hogy kerül sor ennek a meghatározására?

Először is a regisztrált betegek kerülnek oltásra, ezért is fontos, hogy mindenki regisztráljon, aki még nem tette meg, és oltakozni szeretne. Aki regisztrál, az központilag egy listára kerül, elérhetőséggel, életkor szerint. Ezt a listát hetente frissítik, és ez kerül a háziorvosokhoz. Amikor megtudjuk, hogy milyen vakcina érkezik másnap, akkor a listáról, fölülről (tehát a legidősebbektől kezdve), lefelé haladva választjuk ki azokat a betegeket, akiket értesítünk. Tehát a prioritás az életkor. Van lehetőségünk mérlegelni a beteg társbetegségeit, és persze vannak extrém esetek, amikor az oltóorvosra van bízva, hogy az éppen aktuális vakcinát az előírásoknak megfelelően alkalmazza, vagy sem. Azoknál a betegeknél, akik éppen valamilyen kezelés alatt állnak, például autoimmun
betegek, daganatos betegek, vagy biológiai terápiában részesülő betegek mindig meg szokták kérdezni a gondozó orvost, hogy nekik milyen oltás lenne megfelelő, ezt közlik is velünk, de adott esetben konzultálunk is erről a kollégákkal, és próbálunk ahhoz alkalmazkodni. Ez mindig időhátrányt jelent, tehát az a beteg, akinek gyengébb immunrendszere van, akinek minél hamarabb kellene a védettség, az sajnos hátrányt szenved, mert várnia kell a megfelelő vakcinára. A jó hír viszont az, hogy érkeznek a vakcinák, minden héten.

Akkor elmondhatjuk azt a lakosoknak, hogy türelemmel várjanak! Nem kell telefonon érdeklődniük, hiszen Önök fogják keresni őket? 

Igen, mi fogjuk őket keresni, és hamarosan mindenki sorra kerül, aki regisztrált, a fiatalok pedig sms-t kapnak az oltópontra.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://komlosmedia.blog.hu/api/trackback/id/tr7616470150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása