2021. február 16. 10:08 - Lóczi Dóra

Városunkban is elkezdődött a koronavírus elleni védőoltások beadása

A napokban háziorvosaink felvették a kapcsolatot városunk azon polgáraival, akik az országos oltási terv alapján megkaphatják a koronavírus elleni védőoltást. Így településünkön is elkezdődhetett a védekezés új szakasza. Az elsők közt az egészségügyben és a szociális szférában dolgozók kaphattak oltást, ezért kézenfekvő, hogy erről a Szociális Szolgáltató Központ intézményvezetőjét, Kovácsné Csiszár Klárát kérdezzük.

blog_03_02.jpg

A védőoltás megkezdésével egy nagy mérföldkőhöz értünk, hiszen erre vártunk már régóta. Ennek menetét foglaljuk össze az olvasóknak!

Az országos oltási tervben prioritásokat élveznek egyes intézmények illetve egyes szférákban dolgozók. Első körben, még január elején kapták meg az egészségügyi dolgozók. Ehhez különösebb regisztráció nem kellett, csak egy nyilatkozatot kellett tenni, hogy fel akarják-e venni a védőoltást. Az oltás egyébként mindenki számára önkéntes, nem kötelező. Második körben a szociális szférában dolgozók, illetve a szociális ellátásban részesülők kaphatták meg, amibe a mi intézményünk is beletartozik, a bentlakásos intézmények tekintetében. Ez január második felében zajlott. A mi intézményünk január 29-én került sorra, hiszen először a nagyobb létszámú otthonokkal kezdték az oltást. Ez az oltás sem volt regisztrációhoz kötött, ezért előzetesen felmérték az oltási hajlandóságot. A mi intézményünkben a dolgozók beadatta az injekciót. Harmadik lépcsőben a 60 év feletti idősek oltása következett, ami már regisztrációhoz kötött volt. Kétféle módon lehet regisztrálni. A postai úton kiküldött nyilatkozat visszaküldésével, illetve elektronikus úton a vakcinainfo.gov.hu-n. A 60 év felettiek után, a rendvédelmi szervek dolgozói, illetve a közigazgatásban dolgozók oltása következik, ami szintén nem regisztrációhoz kötött. Utánuk a 19-60 év közötti krónikus betegek következnek, végül pedig mindenki más, aki fel kívánja venni a védőoltást. Ez a jelenlegi oltási terv.

Térjünk rá az Önök intézményére, mekkora volt az érdeklődés, illetve hogy zajlott az oltás?

Ahogy említettem, előzetesen felmérték az oltási hajlandóságot, utána kijelölték az oltás időpontját. Először a lakók körében oltottak, majd a dolgozók következtek. Ez körülbelül másfél óra alatt lezajlott, hiszen egy kicsi
intézményről van szó. A dolgozók közül 10 fő kapta meg a védőoltást, ami 90%-os aránynak felel meg. A 20 lakóink közül 8-an kaptak oltást, 6 lakónk sajnos nem kaphatta meg abban a pillanatban, mert éppen valamilyen betegség zajlott náluk. A kijelölt napon egy oltócsoport érkezett hozzánk, köztük volt az oltóorvos, egy egészségügyi asszisztens, egy írnok és a járási kormányhivatal képviselője. Dr. Pölös Gabriella, az intézmény orvosa végig jelen volt. Nagyon rugalmasan és gyorsan lezajlott az oltás.

Többször hallunk mellékhatásokról is, illetve oltás utáni reakciókról. Hogy viselték ezt a dolgozók illetve az időskorúak?

Az oltás teljesen fájdalommentes. A mellékhatások tekintetében azt tudom elmondani, hogy az időseknél szinte semmilyen mellékhatást nem tapasztaltunk. Nem panaszkodtak rossz közérzetre, és nem volt hőemelkedésük sem. Természetesen nagyon figyeltünk rájuk, de nem volt semmiféle probléma. A dolgozók tekintetében már más volt a helyzet, egy részüknél jelentkezett mellékhatás, ami két napig tartott. Főként a felkarjukban éreztek fájdalmat, és enyhe hőemelkedés illetve hidegrázás jelentkezett.

Beszéltünk arról, hogy igen nagyarányú volt az oltásra jelentkezők száma a dolgozók körében is. Ön, mint intézményvezető, kérte-e az oltást?

Igen, nagyon fontosnak tartottam, hogy felelősségteljesen tudjak dolgozni az intézményben, így elsőként jelentkeztem az oltásra. Az intézmény sok időskorúval van kapcsolatban, hiszen házi ellátást is végeznek.

Mi a tapasztalat atekintetben, hogy az idősek mennyire várják már annak a lehetőségét, hogy ők is sorra kerüljenek? Mi a módja annak, hogy ők is felvehessék a védőoltást?

Nagyarányú az érdeklődés legtöbb ellátottunk tekintetében. Visszaküldték a nyilatkozatot, illetve segítséget kértek tőlünk, hogy regisztráljunk a weboldalon. Meg is kezdődött az oltásuk, a legidősebbek a háziorvosi rendelőben kapják meg, illetve a háziorvosok koordinálásával oltópontokra szállítják az időseket.Ebben próbálunk majd segítséget nyújtani, hogy bejuttassuk őket az oltópontra.

A regisztrációnál maradva, jól tudom, hogy nem kötelez semmire, és bármikor dönthet úgy az is, aki regisztrált, hogy majd egy későbbi időpontban veszi fel az oltást?

Ez így van, regisztrálhat bárki, és amikor a háziorvos felveszi vele a kapcsolatot, még akkor is dönthet úgy, hogy mégsem kéri az oltást, hiszen ez nem kötelező, hanem önkéntes.

Milyen fajta oltóanyaggal végzik ezeket az oltásokat, hiszen már többféle vakcina is létezik?

A mi intézményünkben a Pfizer-BioNTech vakcinával történt az oltás, de úgy tudom, hogy az időskorúak körében a háziorvosok Moderna vakcinával oltanak. De most már megjelent az orosz vakcina is. Virológusok és a szakemberek mind azt mondják, hogy minden vakcina megfelelő védettséget nyújt. 100%-os védettséget egyik vakcina sem tud adni, de a betegség lefolyását jelentősen lerövidíti, megvéd a szövődményektől és nagyon sok életet menthet meg. A vírus jelen van, megjelentek a vírusmutánsok is, úgyhogy én úgy gondolom, hogy nagyon fontos az, hogy minél többen oltassák be magukat.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://komlosmedia.blog.hu/api/trackback/id/tr4116429092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása