2021. január 20. 11:04 - Lóczi Dóra

Amit a koronavírus-oltásról tudnunk érdemes

Új szakaszba ért a koronavírus járvány elleni védekezés hazánkban azzal, hogy december végén  megérkezett az első védőoltás szállítmány. Azóta városunkban is vannak ezzel kapcsolatos tapasztalatok. Erről beszélgettünk Dr. Füzi Imre háziorvossal.

 ab_001.jpg

Doktor úr mit javasol annak, aki most azon gondolkozik, hogy beadassa-e magának a koronavírus elleni védőoltást?

Ezt a védőoltást nagyon régóta vártuk, és végre elérhető közelségbe került. Nekünk, egészségügyi dolgozóknak már volt is lehetőségünk felvenni az első oltást a regisztrációt követően. Én azt javaslom mindenkinek, hogy most regisztráljon az oltásra, hogy bizonyos előnyhöz jusson a későbbiekben. A regisztrációt még az oltás előtt is vissza lehet mondani, tehát ez semmilyen kötelezettséggel nem jár, de ha mégis úgy dönt, hogy szeretné felvenni az oltást, akkor a sorrendben előrébb kerül. Mint említettem, mi, egészségügyi dolgozók már kaptunk lehetőséget arra, hogy az első oltást felvehessük. A mellékhatása nem volt jelentős, nálam egy kis hőemelkedés és egy kis izomfájdalom jelentkezett, ami fél napig tartott. Úgy gondolom, hogy ez elviselhető panasz. Akinek a környezetében volt koronavírus fertőzött, vagy látta, hogy mivel jár ez a betegség, esetleg akinek vesztesége is van a családban, azok általában pozitívan állnak az oltáshoz. Természetesen mindig vannak kétkedők is, ezt tudomásul kell venni. Én úgy gondolom, hogy az oltás „kötelezően ajánlott”. Tehát nem kötelező, de már lehet hallani róla, hogy lesznek olyan országok, ahol például a sporteseményeket 2021 nyarától csak oltási igazolvánnyal rendelkezők vagy 3 napnál nem régebbi covid teszttel lehet látogatni. Külföldre utazáskor is lesznek olyan országok, ahol kérhetik az oltási igazolványt, vagy tesztet. A teszteknek a kivitelezése mindig körülményesebb, arra be kell jelentkezni, előre kell tervezni, annak költsége van, tehát a védőoltással ezeket a nehézségeket kiküszöbölhetjük. Én mindenképpen javaslom, hogy a regisztrációval mindenki adja meg magának ezt a lehetőséget.

Annak, aki átesett a betegségen, van-e lehetősége a védőoltást megkapni, vagy csak egy későbbi időpontban?

Egyelőre 6 hónapot kell igazolt koronavírus fertőzés lezajlása után várni a védőoltással. Ezen kívül mi is tapasztaltunk olyat, hogy széleskörű ételallergiával, fehérje-allergiával rendelkező kollégánk nem kapta meg az oltást első körben. Most a tömeges oltásoknak van itt az ideje, ami azt jelenti, hogy minél több embert, minél kevesebb idő alatt kell, hogy beoltsunk. Az allergiás betegek egy későbbi időpontban, kórházi körülmények között kaphatják majd meg az oltást vagy május-júniusra várható olyan oltóanyag, ami nem fehérje természetű, így feltehetőleg kevesebb allergiás reakciót fog majd kiváltani.

Az eddigi tapasztalatok szerint mennyire jellemzőek azok a bizonyos mellékhatások?

Én tapasztaltam, de akikkel én voltam, azoknál például nem jelentkeztek mellékhatások. Semmiféle olyan mellékhatás nem jelentkezik, ami bármely más védőoltásnál ne jelentkezhetne. Gondoljunk itt például a gyermekkori védőoltásokra. Ott is vannak babák, akik belázasodnak, egy-két napig panaszosabbak, de van, akiknek meg sem kottyan. Körülbelül ilyen oltási szövődmények várhatók. A beadás helye fájdalmassá válhat, lehet egy kis hőemelkedés, rossz közérzet, gyengeség-érzet, izomfájdalom. Ezek körülbelül egy napig tartanak, teljesen viselhető, semmi problémát nem okoznak. Én is ugyanúgy dolgoztam, és aktív voltam ettől függetlenül. Nekem egyelőre csak ilyenekről van tudomásom, és ez is ritkán fordul elő.

Mi a tapasztalata itt a betegek körében, mekkora az érdeklődés, illetve mennyire bizonytalanok még a lakosok?

Három kategóriába tudnám sorolni a betegeket. Van, aki teljesen elzárkózik mindenfajta oltás elől, vagyunk mi, akik felvettünk volna bármilyen gyártmányú oltóanyagot, és vannak, akik kivárnak, érthető okok miatt. Őket kell majd meggyőzni, akik most még kicsit bizonytalanok, hogy legalább regisztráljanak, és amikor fogják látni, hogy már több százezer ember be van oltva, és nincsenek komolyabb problémák, akkor ők is bátran oda tudjanak állni. A regisztrációnál azt tapasztaltuk, hogy levélben is történhet, vagy elektronikusan, e-mail formájában. Többen jelezték, hogy levél útján mondjuk a feleség megkapta, a regisztrációs lapot, a férj pedig nem. Mivel TAJ szám alapján küldik ki az írásbeli regisztrációs levelet és a hölgyek TAJ száma gyakran nullával kezdődik, a férfiaké pedig 1-el, ezért van, hogy a hölgyek megkapták már a levelet, a férfiak pedig még nem, de türelem, mindenki meg fogja kapni. Az elektronikus regisztrációval kapcsolatban sok beteg kérte, hogy mi regisztráljuk őket. Nem tudtuk sajnos felvállalni, mert mindenkinek saját e-mail címre van ehhez szüksége, amit időnként ellenőrizni kell, hogy érkezik-e rá értesítés, ezt pedig nem tehetjük meg. Ajánlom, hogy akinek ez problémát jelent, az kérje a hozzátartozók segítségét. A fiatalabbaknak ez általában nem okoz gondot, hogy a nagyszülőknek generáljanak egy e-mail címet, és regisztrálják őket. Ha ez nem lehetséges, akkor meg kell várni a levelet, és postai úton fognak tudni jelentkezni az oltásra.

Mik a kilátások? Tótkomlósra mikor jut el az oltás, mikortól lesz lehetőség itt felvenni ezt az oltást?

Egyelőre az egészségügyi dolgozók oltási pontokon, tehát a megyei kórházban, Békéscsabán vehetik fel az oltást. Most már Orosházán is van oltópont, de egyelőre ott is csak egészségügyi dolgozóknak. Február hónapban várható, hogy az egészségügyi alapellátásba, háziorvosi rendelőkbe is ki fog jutni a védőoltásoknak valamelyik típusa, tehát még körülbelül egy hónapig kell türelmesnek lenni, és akkor itt helyben, Tótkomlóson is be tudjuk oltani a betegeinket. Én jelentkeztem oltóorvosnak, többek közt ezért is vettem fel az oltást, de mint egészségügyi dolgozó, úgy gondolom, kötelességem is volt. Én ajánlom mindenkinek, aki fiatal, vagy középkorú és jó erőben van, és úgy érzi, hogy ez a dolog számára haszontalan, az ne csak magára gondoljon, hanem a környezetére is.

Még egy utolsó, aktuális kérdés, mi a helyzet most koronavírus ügyben Tótkomlóson?

Szerencsére úgy látjuk, hogy lecsendesedett a járvány, az Orosházi Kórházban is lecsökkent a koronavírus fertőzöttek száma. Volt egy nagy hullám november végén, december elején, de az ünnepekre már lecsökkent a betegek száma. Több oka van ennek. Úgy gondolom egyrészt az, hogy sajnos a szociális otthonokon végigsöpört a fertőzés, nagyon sokan elkapták ezt a betegséget. Az ápoló személyzet, az egészségügyi dolgozók és orvosok is beleestek sajnos. Miután a fertőzésen átesett személyek 3-6 hónapig nagyfokú védettséget élveznek a felülfertőződéssel szemben, ezért az intézményekben az egymásnak átadott fertőzéssorozat valahogy megszakadt, és tényleg azt látjuk itt a háziorvosi rendelőben is, hogy egyre kevesebben hívnak minket koronavírusos panaszokkal. Ez a csúcson olyan napi 8-10 eset volt, most napi 1-2 ilyen bejelentés érkezik, amikor ennek gyanúja felmerül. Úgy érzem, hogy a második hullám levonulóban van, úgyhogy ez remek alkalom, hogy felvegyük az oltást, amivel megelőzhetjük a harmadik hullámot. Még egyszer mondom, aki megteheti, az vállalja be ezt a minimális megterhelést, és oltassa be magát!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://komlosmedia.blog.hu/api/trackback/id/tr8916396960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

metal · http://electric.blog.hu 2021.01.20. 17:35:30

Az olvassa a cikket, aki ezt a designt kitalálta! A szemem kifolyik, pedig érdekes lenne!
süti beállítások módosítása