Csokonai Vitéz Mihály költő, író, műfordító a felvilágosodás korának legnagyobb magyar költője. Debrecenben született 1773. november 17-én.

Balassi után a legnagyobb magyar lírikus, a felvilágosodás, a rokokó és a népiesség páratlan szintézisét megalkotó művész. A felélénkülő politikai légkörben írja közéleti kritikus verseit (Magyar! Hajnal hasad; Egy magyar gavallér), a társadalombíráló Békaegérharc (1790) hősköltemény-paródiát, vagy A méla Tempefői (1793) szatirikus drámáját. Antifeudális gondolati lírája, rousseau-i, voltaire-i világképe könnyed kifejezésmóddal párosul a Konstancinápoly (1793) és Az estve (1794) költeményeiben. Költészete hangnembeli változatosságot, szinte minden műfajban alkotó művészt mutat. Lilla-ciklusa és az Ódák kötet a magyar felvilágosodás legszebb rokokó-szentimentalista stílusú, egyben a népies műdalformát kezdeményező alkotásai. A tihanyi ekhóhoz és A magánossághoz túlmutatva a szentimentalizmuson, már a preromantika alkotásai. Művei, műfajkísérletei számos témában, stílusban bontakoznak: a Dorottya (1799) vígeposza a vidéki élet körképe, a Parasztdal, vagy a Szegény Zsuzsi, a táborozáskor népies dalok, az Anakreoni dalok (1803) a kor divatos jambikus dalai a szerelemről, a borról, az életörömről.

Forrás: http://enciklopedia.fazekas.hu/eletrajz/Csokonai_Vitez_Mihaly.htm