2021. május 11. 14:55 - Lóczi Dóra

Új pihenőpontok a városban

Mácsai Petra a Tótkomlós Turizmusáért Egyesület alelnöke, a városban található új turisztikai elemeket mutatta be nekünk.

petra2.jpg

Az egyesület, gondolva a turistákra illetve a helyi lakosokra, néhány kis szórakoztató, pihenőpontot alakított ki. Hogy jött ezek ötlete?

A Tótkomlós Turizmusáért Egyesület több taggyűlésén is felvetődött a kérdés, hogy hogyan lehetne a várost színesebbé tenni, és még több látnivalót nyújtani az idelátogatóknak. Mivel az országos járványügyi helyzetre való tekintettel, több rendezvény is elmaradt, így egyesületünk sem tudott annyit szervezni, amennyit szeretett volna. Ezért az erre szánt pénzösszeget átcsoportosítottuk, és igyekeztünk valami maradandót alkotni a turizmusra vonatkozóan. Így jött az ötlet, hogy a Szent István téren felállítottunk egy szelfipontot, amelyen egy tótkomlósi népviseletbe öltözött táncospár látható. Ezen az is látható, hogy városunk az idén 275. évfordulóját ünnepli. Örömmel látjuk, hogy egyre többen fotózkodnak, és élvezik a szelfipont adta lehetőségeket.

Ha kimegyünk egy kicsit a természetbe, ott is találhatunk újításokat. Melyek ezek?

Úgy láttuk, hogy szabad idejében egyre több család és baráti társaság látogat ki a Borszigetbe, valamint a Nagyéri úton található zsiliphez, ezért szükségesnek láttuk pihenőpad és kisebb szemétgyűjtő kihelyezését, amely a Komlós Településszolgáltatási Kft segítségével valósult meg. Fedezete a felajánlott személyi jövedelemadók 1%-ból adódott össze.

Hogy látjátok? Van arra igény, hogy ilyen pihenőpontok alakuljanak ki Tótkomlóson? Többen mennek ki a természetbe most, hogy végre itt a jó idő?

Reméljük, hogy van rá igény, és egyre többen fognak kilátogatni, akár az Ifjúsági Parkba, akár más, a Száraz-ér adta lehetőségeket kihasználva. 

Vannak-e esetleg a jövőre nézve is hasonló terveitek?

Igen, vannak. Folyamatban van egy információs tábla kihelyezése a Kossuth u. 16. szám előtt. Ennek az információs táblának az egyik oldalán az Erzsébet Ligetben található Mária Emlékhelyről, a másik oldalán pedig a nagykopáncsi Árpád-kori templomról olvashatnak bővebb információt az érdeklődők.

 Ha a nagykopáncsi kápolnáról beszélünk, akkor hamarosan itt a Pünkösd, és sajnos elég bizonytalan, hogy milyen rendezvények kerülhetnek megvalósításra. A pünkösdi zarándoklat illetve a pünkösdi mise
megrendezését tervezitek idén?

A pünkösdi misét mindenféleképpen tervezzük, a zarándoklat pedig a járványügyi helyzet függvénye.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://komlosmedia.blog.hu/api/trackback/id/tr616534510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása