2021. március 18. 11:05 - Lóczi Dóra

Helyzetjelentés az állatokat sújtó járványokról

Az elmúlt hetekben egyre többször olvashattunk arról, hogy az ország különböző területein felütötte fejét az afrikai sertéspestis. Az aktuális adatok alapján folyamatosan alakítják az egyes területek kockázati besorolását. Dr. Pertich Attila állatorvost a településünket érintő jelenlegi helyzetről kérdeztük.

blog_11_02_1.jpg

Mennyire van közel településünkhöz az afrikai sertéspestis?

Tudomásom szerint Békés megyében most nincsen, és nagyon remélem, hogy ez így is marad. Háztáji állományban egyáltalán nincsen tudomásom szerint, de vaddisznóban sem. Az afrikai sertéspestis járvány jelentősége tulajdonképpen abban van, hogy magát az országot zárják ki az exportból, és az export termékekből is.

Sajnos az ország más területein már megjelent. Mennyire jellemző rá a gyors terjedés, illetve, hogy lehet ezt meggátolni?

Elsősorban a vaddisznó állományokban terjedt, és úgy is került be valószínűleg az országba. Érdekessége, hogy magának az afrikai sertéspestis megbetegedésnek a fertőződése gyenge, olyan 30% körüli, viszont a megfertőződött állatok több mint 90%-a elhullik. Én régebben 2-3 sertéspestis járványt már átéltem. Azok ellen volt oltás, és lehetett védekezni, viszont ez ellen sajnos nem rendelkezünk semmilyen vakcinával. Sajnos meg vagyunk „áldva”, egyszerre koronavírussal, sertéspestissel és madárinfluenzával is.

Említette a madárinfluenzát. Ez a betegség mennyire veszélyes Békés megyére, illetve a mi környékünkre?

Békés megyében nincsen tudomásom szerint. A legnagyobb problémát mindig Bács-Kiskun megye szokta jelenteni, de most más megyékben egy-egy zárt telepen is megjelent.

Visszatérve az afrikai sertéspestisre, beszélgetésünk apropója, hogy egy felhívással éltek a lakosság felé, miszerint mindenki jelentse le, mennyi sertése van.

Igen, az állat-mozgások kontrollálása nagyon fontos feladat. A szabály úgy szól, hogy már 5 sertéstől be kellene jelenteni a nyilvántartásba, de azt tapasztaljuk, hogy ez nem így van. Ezért a Kormányhivatal elrendelte, hogy minden év márciusáig össze kell írni a háztáji sertés állományt. Most a covid járvány miatt abban maradtunk a város vezetésével, hogy ez idén nem személyesen fog megtörténni. Önkéntes alapon ide az állatpatikába be lehet jönni, ahol a kolléganőim felveszik az adatokat. Ennek semmilyen jogi következménye nincs jelen szituációban. Azt gondolom, hogy mindenképpen rendelkezni kell a szakhatóságoknak a megfelelő információkkal, hogy ha valami probléma van, akkor be tudjanak avatkozni.

Van-e ennek valami határideje?

Március 31-ig a lakosságnak meg kell tennie a bejelentéseket. Mivel nálunk amúgy is sok ember megfordul különböző vitaminokért, féreghajtóért, ezért úgy gondoltuk, hogy az a legegyszerűbb megoldás, ha ide bejönnek, és bediktálják nálunk az adataikat. Előbb-utóbb úgyis kiderül, hiszen minden állat-mozgásnak van valamiféle kontrollja, és ezek a nyilvántartások összevethetőek lesznek. Ennek a listának igazából csak akkor lesz jelentősége, ha valahol a környékünkön megjelenik az afrikai sertéspestis, akkor viszont nagyon komolyan fogják venni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://komlosmedia.blog.hu/api/trackback/id/tr7916469108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása