2021. február 18. 08:54 - Lóczi Dóra

Félévzárás a zeneiskolában

Az Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójával, Krcsméri Jánossal a félévzárásról, az online oktatás tapasztalatairól és a második félévre vonatkozó terveikről beszélgettünk.

blog_03_03.jpg

A művészetoktatásban sem volt könnyű elkezdeni a tanévet jelen körülmények között. Hogy sikerült lezárni az első félévet?

Nagyon nehéz volt. Rögtön szeptemberben lezárták mindkét iskolát a pandémia következtében. Nálunk akkor volt a pótbeiratkozás, mivel tavasszal a lezárások miatt nem tudtunk kampányt szervezni. Elmaradtak a hangszerbemutatók, amiket a zeneoktatás érdekében szervezni szoktunk. Úgy terveztük, hogy ezeket szeptemberben pótolni fogjuk, de sajnos erről is le kellett mondanunk. Teljesen érthető, hogy amikor az elsős gyerekek szülei szembesültek az online oktatás nehézségeivel, akkor már nem merték vállalni a zeneoktatást is mellé. Végül azért rendeződött a helyzet. Elsősorban a két iskola segítségének köszönhetően elkezdhettük a tanévet. Némi késéssel ugyan, de végül realizálódott a tanulói létszám, 228 fővel. Békéssámsonon és Kaszaperen is van telephelyünk. Békéssámsonon 41 fővel, Kaszaperen 21 fővel tudtunk kezdeni az oktatást. Az összes tanszakunkon elindult a munka.

Hogyan zajlanak a hangszeres órák?

Természetesen betartunk minden járványügyi szabályt, fertőtlenítünk, és a lázmérés is mindennapos. Bent a hangszeres órán engedélyezett a maszk nélkülözése. Nehézségünk abból adódik, hogy a középiskolásoknál a személyes jelenlét nem megengedett. Náluk online formában történik az oktatás. A tanév során tervezett országos versenyeket a szakminisztérium írja elő az Oktatási Hivatallal karöltve. Ezek vagy elmaradtak, vagy online formában kerülnek megrendezésre. Ennek ellenére készülünk a Megyei Fafúvós Versenyre, az Országos Mélyrézfúvós Versenyre, tehát próbálunk jelen lenni, és próbáljuk motiválni a gyerekeket, hiszen ebben a helyzetben a legnehezebb, hogy célokat tűzzünk ki számukra. Két hangversenyt is tartottunk, természetesen zárt ajtók mögött, de a Komlós TV-ben megtekinthető volt, amiért ezúton is szeretnék köszönetet mondani. Az egyiket decemberben, a karácsonyi hangverseny helyett, egyet pedig januárban, a Magyar Kultúra Napján tartottunk meg.

A tavaszi hosszú kiesés mennyire nyomta rá a bélyegét a növendékek teljesítményére, hiszen a hangszeres próbáknál nagyon fontos lenne a személyes jelenlét?

A tavaszi időszak nagyon furcsa volt, hiszen először szembesültünk azzal, hogy online formában kell oktatnunk. Mi a legegyszerűbb felületet választottuk a kollégáimmal, és a Facebook Messenger szolgáltatásán keresztül tartottunk a kapcsolatot a növendékekkel. Gyakorlatilag gond nélkül működött a dolog, amiben a szülők is nagy segítségünkre voltak, így nem kellett leállnunk az oktatással. Elsődleges cél a szintentartás volt, de örömmel mondhatom, hogy haladni is tudtunk, és ami a legfontosabb, hogy be tudtuk fejezni a tanévet. Az őszi indulásnál pedig már engedélyezett volt a személyes jelenlét a művészeti iskolákban, ami hála az égnek az óta is így van. Zenekari próbát nem tudunk tartani egyelőre. A gyermekzenekarral Forró Gyula kolléga kisebb szólampróbákat tart, de én az ifjúsági zenekarral sajnos egyáltalán nem tudok próbálni.

Tekintsünk egy kicsit előre, amennyire lehet! Milyen terveik vannak a második félévre vonatkozóan itt a zeneiskolában és a zenekarokat illetően?

A munkatervünket sajnos átírta a járványhelyzet, de készülünk az online versenyekre. Bízunk abban, hogy a június 4-6-ig tervezett országos versenyre már el tudunk jutni a növendékeinkkel, hiszen nagyon készülünk rá. Ha nézők esetleg nem is lehetnek még, de reméljük, már személyesen tudunk megjelenni ezen a versenyen. Én arra biztatom a kollégákat is, hogy tartsák meg a tanszaki hangversenyeket is, mert a szülők nagyon érdeklődtek a gyermekek teljesítménye felől, és nagyon örültek, amikor a felvételeket el tudtuk küldeni nekik a fellépésekről. A zenekarokat illetően is vannak tervek és meghívások is. Tavaly négy helyre nem tudtunk eljutni, Luxemburgba, Szlovákiában két helyre is, és Görögországba is volt meghívásunk. Idén meghívásunk van Észtországba augusztusra, visszafelé megállnánk Krakkóban, ami már tavaly is tervben volt. Májusban Pozsonyba van meghívásunk, de ez mind a járványhelyzettől függ egyelőre. Ha megnyílnának a lehetőségeink, akkor természetesen a gyermekzenekarnak is szerveznénk valamilyen utat, hogy összekovácsolja az utóbbi egy évben kicsit szétszóródott csapatot. Ezek a terveink, és nagyon várjuk a feloldást, hogy visszatérjen az életünk a régi kerékvágásba.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://komlosmedia.blog.hu/api/trackback/id/tr216431160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása