2021. február 01. 11:56 - Lóczi Dóra

Régi helyére költözik vissza a Városi Könyvtár

Sok éves „költöztetés” és ideiglenes megoldások után a Városi Könyvtár a tervek szerint május végén visszaköltözhet eredeti helyére a Művelődési Központ épületébe. A felújítási munkálatokról, a öltöztetéssel kapcsolatos tervekről érdeklődtünk Zsura Zoltán polgármester úrtól.

blog_21_02.jpg

Megkezdődött a könyvtár felújítása, ennek most már szemmel látható jelei vannak.

Igen, befejeződött a könyvtár két oldalán az ablakportálok cseréje, a mai kornak megfelelő, műanyag, hőszigetelt nyílászárók kerültek beépítésre. Így világosabb is lett a könyvtár, és a fűtési időszakban is tapasztalni fogjuk ennek a hasznát.

Milyen munkálatokat tudtak eddig elvégezni?

Ha visszatekintünk 2019-re, az én kampányomban és a velem együtt indulók kampányában jelentős szerepet töltött be az, hogy a Tótkomlósi Művelődési Központot ismét élővé kell, hogy tegyük. Annak idején voltak „hangok”, akik ezt az épületet akár még fel is robbantották volna, és „szocreálnak” minősítették. Én mindenkinek tisztelem a véleményét, azt viszont, hogy ezt az épületet annak idején a komlósiak szinte saját kezükkel, sokan munkaidő- és bérfelajánlásokkal építették meg, és komoly árat fizettek érte, nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Nekünk ezt az épületet illik olyan állapotba hozni, amellyel ismét működőképes lesz. Ezt a kampányban sokszor elmondtuk, és úgy éreztem akkor is, hogy ez az ígéretünk a lakosság számára is fontos tényező volt. Ezért nem is akarunk a képviselő- testülettel ez alól kibújni, így szinte a legelső intézkedéseink között voltak azok, amelyekben megpróbáltuk ennek az épületnek az ismételt beüzemelését biztosítani. Az első momentum volt az, hogy körülbelül egy évvel ezelőtt, tehát 2020. január-februárjában a meglévő könyvtári épületrésznek az állmennyezete fölötti részt leszigeteltük kőzetgyapottal, hogy elkerüljük a rengeteg hő veszteséget. Sor került a két foglalkoztató szobának az átalakítására, részben gipszkartonozással, részben felújítással. A világítás technológiája is megváltozott, így most már a könyvtár területén, jellemzően ledes fénycsövek adják a megfelelő lux számú világítást. Most értünk el arra a pontra, amikor a nyílászárók cseréje is megtörtént. Valamint van még egy olyan
felújítási pont is, ami nem annyira látványos. Ez pedig az, hogy előkészítettük annak a fűtésrendszernek a táplálását földgázzal, amelyik majd az épületet fűteni fogja. Elődeink sok-sok éven keresztül azzal indokolták, hogy az épületet be kell zárni, hogy drága a fűtése, és a fűtés rendszere nem megoldható. Ennek az épületnek távfűtése volt, ami az iskola udvaráról érkezett. Az a kazánrendszer már elavult volt, bár én láttam ott egészen új kazánokat is. A csőrendszer is hasonlóan elavult volt. Mi most ezt a hibát kiküszöböltük, és azt a hiányt, hogy az épületben nem volt gázellátás, 2020 nyarán megoldottuk. Az épület hátsó traktusánál ott van már a gázcsonk. A következő időszakban azzal fogunk foglalatoskodni, hogy azt a fűtési technológiát, amelyet ide szeretnénk az épület hátsó technikai helyiségeibe elhelyezni, megvalósuljon. Remélem, hogy ez a jövőben a teljes háznak a működését biztosítani fogja.

A beruházás méretét tekintve, azt már tudjuk, hogy egy lépcsőben az egész Művelődési Központ nem újítható fel. Az első rész, ami megújul, a könyvtár.

Igen, próbáltuk szakaszokra bontani, mert nyilvánvalóan sok-sok millió kellene ahhoz, hogy ezt az épületet teljes mértékben megújítsuk, ezért kezdtük először a könyvtár felújítását. Habár idén már olyan terveink is vannak, hogy a színházterem zsinórpadlásának, - ami egy vaslemezzel van burkolva-, megoldjuk a hőszigetelését. Ezt majd egy szendvics-panellel fogjuk beburkolni. Ez a rész nyáron forró, télen hideg, abszolút nem komfortos, ezzel mindig gond volt. Idén ez jó eséllyel meg fog valósulni. Arról is beszélnünk kell, hogy hogyan tovább! Szerény számításaim alapján, amennyiben módunk és lehetőségünk lesz rá, akkor az egyik főhelyre tesszük ennek az épületnek a pályázatokból történő megújítását. Hírek vannak már arról, hogy 2021-től új pályázati rendszert indítanak útjára. Nagyon reméljük, hogy lesz lehetőségünk, hogy erre az épületre is pályázzunk, hiszen bár a könyvtárban a nyílászárók megújultak, az emeleti foglalkoztató helyiségekben még a régi szimpla üvegű vasszerkezet van beépítve, úgyhogy lesz még bőségesen mire pályáznunk. Persze az egész ház felújítása nagyon szükséges lenne. Remélhetőleg idén sikerül beindítanunk a könyvtárat a „régi - új helyén”, és ősszel a fűtés is el tud indulni, de az épület megmentése még nagyon sok időt, munkát és pénzt fog igényelni.

Egy határidőt megjelölni mindig nagy felelősség, és számon is kérhető, de én azért mégis megkérdezem, hogy körülbelül mikor költözhet át a könyvtár a tervek szerint?

Nagyon nehéz időpontot mondani. Én már tavaly is azt mondtam, hogy tavaly nyáron meg fog történni a költözés, aztán jött a vírushelyzet, és jóformán minden leállt. Idén is hasonló cipőben topogunk, de kezdünk egy kicsit rugalmasabban alkalmazkodni a helyzethez. Szerény számításaim szerint, ha nem jön közbe semmi, és az Önkormányzat költségvetése kezelhető lesz, akkor tavasszal, de legkésőbb pünkösdig szeretnénk visszaköltöztetni a könyvtárat. Ez akkor fog megvalósulni, ha kilátásunk lesz arra, hogy szeptember-októberig a fűtésrendszert fel tudjuk építeni. Nem szeretnék abba a hibába esni, sem én, sem munkatársaim, hogy a könyvtárat ide-oda kelljen költöztetni, mint annak idején sok éven keresztül, buta módon.

Utána következik a felső szint, hiszen mindannyian várjuk már azt a karácsonyi koncertet, amely a színházteremben zajlik. Erre is volt már ígéret. Milyen kilátások vannak ezen a téren, illetve milyen tervek vannak arra, hogy a Művelődési Központ tényleg a gazdag tótkomlósi kulturális életnek legyen az otthona?

Túlságosan nagy galiba nincs a színházteremmel, az állapota nagyon jó, és amit még nem említettem, hogy idén még a színpadot burkoló linóleum cseréje is meg fog történni. Én számolva, tervezve, és nyilván a legjobbakban
reménykedve azt mondom, hogy két év az, ami a Művelődési Ház teljes rekonstrukcióját magába foglalhatja, persze ehhez azért sok mindennek teljesülnie kell. Óvatosan merek ígérni, nyilván nem tudjuk, hogy fog alakulni városunk költségvetése, mire lesz lehetőségünk. De azt meg tudom ígérni, hogy én a képviselő- testülettel együtt, elszántak vagyunk abban, hogy ez az épület visszanyerje eredeti formáját, állapotát, rendezettségét és használhatóságát, amit elődeink ennek az épületnek szántak. Én ebben bízom, és remélem, hogy ezt nem lesz túlságosan sok idő megvalósítani.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://komlosmedia.blog.hu/api/trackback/id/tr6016411488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása