Városunk egyik legaktívabb civil szervezete a Városi Nyugdíjas Klub. Rendszeresen kirándulnak, színházba járnak, közös ebédeik, vacsoráik pedig legendásan jó hangulatúak. Milyen változást hozott a klub életébe a járványhelyzet, és hogyan indult újra a klubélet a veszély elmúltával? Erről érdeklődtünk Krska Pálnétól, a klub elnökétől.
Hogy alakult a Városi Nyugdíjas Klub idei programsorozata?
Február 8-án még meg tudtuk tartani a hagyományos farsangi rendezvényünket, ahol 160 fő vett részt. Ezután még februárban közös színház látogatásunk volt, Békéscsabán. A Jókai Színházban néztük meg a „Tanulmány a nőkről” című darabot, ami nagyon tetszett a klubtagoknak. Március 9-én volt az utolsó fogadóóra a Természet Házában. Ezt követően a koronavírus okozta karantén helyzet átírta a megszokott életünket, és programjainkat.
Épp a leginkább veszélyeztetett korosztályt tömöríti magába a Városi Nyugdíjas Klub. Bizonyára többen fordultak Önökhöz segítségért. Hogy tudták támogatni őket ebben a nehéz helyzetben?
Tagjaink egészsége érdekében tevékenységünket bizonytalan ideig szüneteltettük, de tartjuk a kapcsolatot interneten a Városi Nyugdíjas Klub facebook oldalán. A jelenlegi 180 főből körülbelül 100-120 tagnak van internet
hozzáférése. A méltányossági nyugdíj kérelmeket interneten bonyolítjuk le. A gyógycipőigénylés egyelőre szünetel.
Hagyomány, hogy nyugdíjasaink több kiránduláson is részt vesznek az év folyamán, akár külföldre is. Ezekre lesz-e lehetőség még az idén?
Reméljük, hogy lesz. Van egy 3-4 napos külföldi utunk, amit június hónapról áttettünk júliusra. Reméljük, hogy sikerül elutaznunk. A belföldi kirándulásainkból pedig a Tisza-tavi kirándulás és a Gödöllői kastély-túránk maradt el. Bízunk benne, hogy még idén pótolni tudjuk ezeket is. Augusztus végére terveztünk egy Bakonybél és Zirc környéki 4 napos kirándulást. Bízunk benne, hogy ennek sem lesz akadálya.
A második félévre milyen egyéb rendezvényeket szerveznek még? Tudjuk, hogy jó kapcsolatot ápolnak a környékbeli nyugdíjas klubokkal is. Lesznek-e közös programok?
Sajnos a járvány miatt elmaradtak a közös programok a nyugdíjas társszervezetekkel, de amint rendeződik a helyzet, folytatni fogjuk a szokásos rendezvényeink szervezését. Reméljük, hogy az Idősek Világnapját megyei
szinten meg tudjuk tartani október 3-án, itt Tótkomlóson pedig október 10-én.
Milyen a hangulatuk a nyugdíjasoknak? A lehetőségekhez képest tartják a kapcsolatot?
Igen, nagyon jó kapcsolat van a nyugdíjas társak között, kisebb baráti társaságok most már összejöhetnek, úgyhogy közös főzések alkalmával végre van lehetőség a személyes találkozásra.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.