Június a régi idők kalendáriumaiban Nyárelő vagy Szent Iván hava néven szerepelt. Ez az egyik legzivatarosabb hónapunk, amely a népi tapasztalatok szerint sok veszélyt rejteget: előbb Medárd, majd Margit és Barnabás napjához kötődő jövendölések mutatják a június eleji eső különleges jelentőségét. Június ezeken kívül sok jeles napot tartogat a számunkra, ekkor van a Szent Iván-éj és Péter-Pál is.
A hónap 21-ig az Ikrek, azután a Rák jegyében telik. Június 21-e a nyári napforduló dátuma, a csillagászati nyár kezdete. Az év leghosszabb napja ez, amikor a nappal 15 óra 58 percig tart. Sajnos, e naptól kezdve már három perccel újra rövidülnek a nappalok, ám a nyarat élvezők ezt még nemigen veszik észre. Az optikai csalódáshoz hozzájárul a nyári időszámítás is, amely késő estig nyújtja a nappalt.
A nyár első hónapját az ellentétek jellemzik: leghosszabbak a nappalok, legmagasabb a napállás, legnagyobb a napsütés melegítő ereje. A napsütéses órák átlaga 260 - 280 között változik, ennek ellenére a hónap elejétől a végéig mindössze 2-4 Celsius-fokot emelkedik a hőmérséklet, tehát lényegesen lassabban, mint tavasszal. A napi középhőmérséklet a hónap elején 18 - 21 fok, a hónap végén 21 - 24 °C között valószínű. A havi átlagos középhőmérséklet a térségben 20 fok közelében alakul, ami mintegy három fokkal haladja meg a májusi átlagértéket. A maximum hőmérsékletek átlaga 25, a minimumoké 14 fok.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.