Ma Húsvéthétfő van. Tekintsünk vissza e nap népi hagyományaira!

A húsvéthétfő (Veľkonoční ponďelok) annál mozgalmasabb volt. A legények kora hajnalban, két-három óra körül indultak el locsolni. Noha Gajdács Pál szerint a múlt század végén csak kölnivel locsolkodtak, a lányoknak a kútnál való locsolása az ’50-es évekig megmaradt, igaz, legtöbbször már csak kannából, vagy kancsóból öntöttek rájuk vizet a szobában, s párhuzamosan kölnivel is megszórták őket. Régen tréfás párbeszéd is kialakult a locsolók és a házigazdák között:

-          Máťe troška vodu? (Van egy kevés vizük?)

-          Ňemáme. (Nincsen.)

-          Aľe zme smední! (De szomjasak vagyunk!)

-          Sťe poľa stuňi išľi, prečo sťe ňepiľi? (A kút mellett jöttetek, miért nem itattatok?)

-          Aľe veď zme zabudľi, tak dajťe nám vodu! (Elfelejtettük, adjanak hát vizet!)

-          Mi víno aj pivo máme, napiťe sa to! (Nekünk borunk és sörünk van, azt igyátok!)

-          Keď ňemáťe, tak mi máme! (ha maguknak nincs, nekünk van!)

S ezzel locsolni kezdtek. Utána a legényeket a szobában terített asztalnál vendégelték meg. A lány a kedvesének virágot tűzött a kalapja mellé. A betelepített magyaroknál húsvéthétfőre virradóra zenés szerenádot is adtak a legények a lányoknak. Ezt a szokásukat nem hozták magukkal. De a kútnál való locsolás náluk is dívott még ezidőtájt. A legények náluk csak délig locsoltak, utána a lányok kaptak lehetőséget arra, hogy a legényeket valahol, valamilyen módon meglocsolják. Egy ideig Tótkomlóson is locsoltak még tréfából, de miután itt kedd volt a lányok locsolkodásának az ideje, s a szlovák lányok időközben abbahagyták, ez a játékos szokás is elhalt a helyiségben.

A locsolás azonban napjainkban is élő szokásnak tekinthető. A férfiak, gyerekek egyaránt felkeresik a rokonaikat, ismerőseiket. Ma a gyerekek szívesebben fogadják a pénzajándékot, s hozzá a csokoládétojást. A felnőttek jutalma továbbra is az étel és az ital. Egykor délután kocsmai tánc is volt és este bált rendeztek.

Ma Nagyszombat lévén ennek a napnak a tótkomlósi népi hagyományairól lesz szó. Folytatva a tegnapi bejegyzést, ma tekintsünk vissza a azokra a népi hagyományokra, melyek Nagyszombathoz és húsvétvasárnaphoz köthetők.

Nagyszombaton (Veľká sobota) a lányok festették a piros tojásokat, azelőtt hagyma hajával, az utóbbi időkben boltban vett festékkel.  A húsvétvasárnap (Veľkonočná neďeľa) a karácsony első napjához hasonlóan nagy ünnep volt, mindenki templomba ment, mindenki templomba ment, nem fogták be a lovakat sem, s nem is főztek. Azokat az ételeket ették, amelyeket az előző napokon készítettek. 

                                                                                                           Forrás: Tótkomlós története és néprajza (1996)

A húsvét közeledtével tekintsünk vissza eleink - elsőként a Nagyhét (Nagycsütörtök, Nagypéntek, majd holnap Nagyszombat) hagyományaira. 

A jeles napok szokás- és hiedelemjárásai az embernek a közösséggel és a természettel szembeni magatartásának olyan rendjét határozzák meg, amelyet e napoknak kalendáriumi beosztásától, elhelyezésétől függően valósítanak meg. Ezek részint a faluközösség és a népi vallásosság előírásait (melyek sok esetben az egykori és a mai egyházi liturgikus szabályokon alapulnak), részint az ember saját boldogulását, betegségének elhárítását, egészségének megvédését, családja szaporodását, háziállatainak növelését biztosítandó hiedelmeit, szokáselemeit , valamint az ünnepi és munkarend legfőbb mozzanatait tartalmazzák. A természetnek a jeles napokon történő megfigyelésével, rátámaszkodó eljárásokkal, jóslatokkal az élet minden területén a saját hasznát kívánja szolgálni. A jeles napi szokások alkalmazkodtak a földművelő ember életviteléhez, aki télen jobban ráért a szertartások végrehajtására. 

A nagyhét (Veľkí tížďen) a húsvéti előkészületek jegyében (nagytakarítás, mángorlás, vasalás stb.) zajlott le. Nagycsütörtökön (Zelení štvrtok) volt a hagyományosan a konfirmáció és az első úrvacsora - vétel (spoveď). Nagypénteken (Veľkí piatok) főzték a sonkát, a kolbászt s a levében a kocsonyát (stuďeňia). Mind az evangélikus, mind a katolikus lakosság szigorú böjtöt tartott. E nap hajnalán a lányok a fűzfa alatt fésülködtek, közben varázsszöveget recitálva, hogy hosszú hajuk legyen, és szintén böjtöltek a jó férjért. A férfiak napkelte előtt fürdették a lovakat, a tanyákon kútvízzel mosdatták meg őket, hogy ne legyenek keléseik, ne csattogjon ki a bőrük. Ekkor herélték a kanokat, bikákat és a csikókat, hogy úgy szenvedjenek mint mint Krisztus.

                                                                                                                  Tótkomlós története és néprajza (1996)

 "Minden, ami költészetünkben addig volt, beleolvadt József Attilába; minden, ami azóta van, vele kezdődik." (Hegedűs Géza)

Ezen a napon született József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. Balatonszárszó, 1937. december 3.) Baumgarten- és posztumusz Kossuth-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja.

József Attila költészete forradalmat jelentett a magyar irodalom történetében: az az új szemléletmód, ahogyan verseiben az »én«-t felépíti, láttatja, összhangban volt Európa és Amerika akkori költészetével. Öröksége sok évtizedre meghatározta a magyar költészet tendenciáit. Ahogy minden igazán nagy alkotó esetében, az övében is azt látjuk, hogy száz évvel születése után legalább annyi újdonságot tud mondani, mint a megelőző évtizedekben.

Bókay Antal Énszerkezet, önteremtés – József Attila üzenete című előadásának bevezetője

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én József Attila születésnapján ünneplik, akinek az életműve megkerülhetetlen teljesítmény mind a költőutódok, mind a művészettel foglalkozók számára.